A Nők Nehezített Pályán csapata

A Nők a Tudományban - Nők nehezített pályán csapata 2020-ban kezdte meg a közös munkát, ekkor került megrendezésre az első országos Women in Sciene - Nők a Tudományban konferencia a PTE egyik projektje keretében.

A csapat 4 fős stábbal dolgozott a Pécsi Tudományegyetem égisze alatt, a konferencia mellett havi rendszerességgel tudománynépszerűsítő, pályaorientációs estéken igyekezett ismert és kevésbé ismert sikeres női kutatókat, természet- és műszaki tudományok területén tevékenykedő hölgyeket megismertetni a középiskolás korosztállyal, valamint az egyetemistákkal, illetve az érdeklődőkkel.

A koronavírus járvány újragondolásra késztette a csapatot, de töretlen lelkesedésük, ötleteik révén online térbe irányították rendezvényeiket, emellett pedig valódi támogatóként álltak minden kutatóhölgyeket célzó kezdeményezés mellett és mögött. Így történt, hogy a Nők Magyarországért díjra nevezte a csapat a Nemzeti Virológiai Kutatócsapat hölgy szakaszát, akik elhódították ezt a neves elismerést.

Két nemzetközi online konferencia keretében eljutottak a tengerentúlig, ahol a NASA tengerbiológusa, a PRATT intézet atomfizikusa, és a Biotia labor kutatóprofesszora is a meghívott vendégek korát erősítette a hazai fantasztikus tudóshölgyek koszorúját.

Közben a csapat kissé átalakult, három tagúvá vált, ahol állandó arcunk, kérdezőnk és moderátorunk Regényi Lilla, az informatikai háttér, az arculat és minden kreatív munkáért felelős Jenák Ildikó, valamint szervezőként J. Stefán Klára viszi tovább azt a nagyszerű vállalást, amit közösen öt esztendeje vállaltunk; és szeretnénk sokak számára a pályaválasztást, a természettudományos és műszaki pályákban rejlő nagyszerű lehetőségeket megmutatni.

Klári 2021-ben Nők a Tudományban Kiválósági Díjat kapott a kutatói tevékenység támogatásáért. >>Portrévideó<< >>UnivPécs interjú<<

Tevékenységeink

Ez az oldal feltöltés alatt áll!

Korábbi konferenciáink

Nők Nehezített Pályán programok

2021.12.08. Nők a tudományban - Informatikával merre?

Farkas Nikolett (matek-infó tanár) és Varjú Alexandra (PR manager @Nexon)
>>Facebook esemény<<

2021.09.15. Nők nehezített pályán - ahol az egyediség és egyéniség elvárás (ÚJRA ÉLŐBEN)

Nagy Veronika (programtervezeő informatikus), Nyitrai Julianna (embriológus), Osztopálnyi Adél (gazdasági infromatikus) és Dániel Tünde (felnitervező)
>>Facebook esemény<<

2021.06.16. Nők a tudományban - Nyárindító beszélgetés, amikor a biológus és a matekos a kulisszák mögé enged

Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsanna (biológia) és Dr. Eisner Tímea (matematika)
>>Facebook esemény<<

2021.05.26. Biology in Focus - Nők nehezített pályán kerekasztal

Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsanna, Ortmann-né Dr. Ajkai Adrienne és Papp Henrietta
>>Facebook esemény<<

2021.04.14. Nők nehezített pályán kerekasztal: Hölgyek a természettudomány különböző ágaiban

Rumpler Éva (MTA KOKI, biológus), Czirok Lili (PTE, geofizikus) és András Eszter (PTE, angol-földrajz tanárjelölt)
>>Facebook esemény<<

2020.12.09. Nők nehezített pályán online - Adventi különkiadás - Geológus kontra geográfus

Keresztény-Borbás Eszter és Regényi Lilla
>>Facebook esemény<<

2020.11.25. Nők nehezített pályán online

Dr. Tamás Andrea a PTE ÁOK docense, anatómus
>>Facebook esemény<<

2020.11.11. Nők nehezített pályán online

Jenák Ildikó (tanársegéd, PTE TTK #matinfo) és Dömény Anita (fizika-földrajz tanár, Nagy Lajos Gimnázium, Pécs)
>>Facebook esemény<<

2020.10.21. Nők nehezített pályán online

Dr. Pap Margit (matematikus, PTE TTK MII) és Dr. Kiss Ibolya (vegyész, PTE TTK Kémiai Intézet)
>>Facebook esemény<<

2020.10.07. Nők nehezített pályán online

Molnár Janka Sára (fizikus, OKTONDI)
>>Facebook esemény<<

2020.09.23. Nők nehezített pályán online - #ttkemia

Dr. Ősz Katalin és Dr. Kégl Tímea (vegyész, PTE TTK Kémiai Intézet)
>>Facebook esemény<<

2020.08.05. Nők nehezített pályán online

Dániel Tünde (felnitervező)
>>Facebook esemény<<

2020.07.22. Nők nehezített pályán online

Murányi Kata (tudományos segédmunkatárs, PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
>>Facebook esemény<<

2020.07.08. Nők nehezített pályán online

Dr. Balázsi Katalin (NaTE elnök, fizikus, Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont Vékonyréteg Fizika Laboratórium vezetője)
>>Facebook esemény<<

2020.06.26. Nők nehezített pályán online

Dr. Novák-Gselmann Eszter (matematikus, DE TTK)
>>Facebook esemény<<

2020.06.10. Nők nehezített pályán online

Dr. M. Császár Zsuzsanna (geográfus, oktatás-kutató, PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézet)
>>Facebook esemény<<

2020.05.27. Nők nehezített pályán online

Dr. Kemenesiné Dr. Kurucz Kornélia (biológus, PTE TTK)
>>Facebook esemény<<

Egyéb programok

2021.10.21. Lányok Napja a #pecsiTTK-n

Tudománynépszerűsítő előadások
>>Facebook esemény<<

2020.10.15. Kölcsönözz egy kutatónőt a #pecsiTTK-n!

Pályaválasztási tanácsadás
>>Facebook esemény<<

2020.10.01. Lányok Napja a #pecsiTTK-n

Tudománynépszerűsítő előadások
>>Facebook esemény<<

A konferenciáról

A Women in Science szakmai nap immáron hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Nők a Tudományban - Nők nehezített pályán és a Nők a Tudományban Egyesület együttműködésében.

Harmadik esztendeje a rendezvény bázisa átkerült a Tolna vármegyei kisvárosba, Bonyhádra, a Völgységi Múzeumba. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen a tudomány műhelyeként számon tartott intézmény sok tudománynépszerűsítő rendezvénnyel járul hozzá a fiatalok pályaorientációjához, illetve a felnőtt korosztály tudományos eredmények iránti kíváncsiságának csillapításához. Másrészt a Nők a Tudományban - Nők nehezített pályán szakmai stáb egyik oszlopos tagja 2021-től a Völgységi Múzeum csapatát erősíti.

A 2025-ös szakmai nap - mint mindegyik az előző években - egy sajátos tematika köré rendeződik. Az idei esztendőben igyekezett a szervezőcsapat a közöttünk élő tudós hölgyek közül kiemelni azokat, akik többszöri pályamódosítás után teljesedtek ki, de mindvégig a tudomány, a természettudomány iránti szeretet és elhivatottság vezérelte döntéseiket.

Fontos számunkra - hitvallásként is megfogalmazható -, hogy megismerjék az érdeklődők a közöttünk élő nagyszerű kutatókat, tudósokat, természettudományos szakembereket, akik legtöbb esetben feleségként, családanyaként, barátként és barátnőként, tanárként, ismerősként élik közöttünk mindennapjaikat. Közben pedig olyan mérhetetlen energiával igyekeznek választott hivatásukkal segítőként, mentorként, pedagógusként, kutatóként, kreatív emberként példát mutatni, hogy ezt szükséges mindenki számára elérhetővé tenni.

2025-ben a Nők a Tudományban szakmai nap egy felvezetésnek is tekinthető a Völgységi Múzeum legújabb projektje irányába, hiszen az intézmény csatlakozik a nemzetközi Pí-nap rendezvénysorozathoz, így nem véletlen, hogy a matematikának most fontos szerepet számunk már február 11-én is.

FACEBOOK ESEMÉNY

PROGRAM

REGISZTRÁCIÓ

Kontakt & sajtó

SzervezőkJerkovicsné Stefán Klára (főszervező)
Regényi Lilla (szervező, moderátor)
Jenák Ildikó (szervező, kreatív)
Email[email protected]
[email protected]
Levelezési címVölgységi Múzeum
H-7150 Bonyhád, Szabadság tér 2.

Program

09:00 - MEGNYITÓ

09:00 - Köszöntő - dr. Farkas István Gergő

igazgató @Völgységi Múzeum

09:05 - Köszöntő - Regényi Lilla, Jenák Ildikó, J. Stefán Klára

Nők a Tudományban - Nők nehezitett pályán csapata

09:15 - ELŐADÁSOK

09:15 - Dr. Balázsi Katalin - A tudomány világa női szemmel (online bejelentkezés)

vezető @ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Vékonyréteg Fizika Laboratórium, elnök @Nők a Tudományban Egyesület

09:45 - Csötönyi Nóra - Legyen a matematika mindenkié!

matematikus, magán matematikatanár

10:15 - Dr. Sarkadi Noémi - Az érdeklődés középpontja - avagy a változatosság gyönyörködtet (kerekasztal-beszélgetés)

légkörfizikus, adjunktus @PTE TTK Földtani és Meteorológiai Tanszék

10:45 - Mucsi Éva - Élmény alapú tanulás kicsikkel (kerekasztal-beszélgetés)

vezető és tulajdonos @Zöldporonty Tanoda

11:15 - Dr. Murányi Kata - Kreatívan az élet minden területén (kerekasztal-beszélgetés)

egyetemi adjunktus @PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék, vezető @ Mother Nature anyakör

11:45 - Baloghné Dr. Pálffy Margit - Az akadály maga az út - történészből segítő (kerekasztal-beszélgetés)

vezető @Aromavital Stúdió

12:30 - EBÉDSZÜNET

13:30 - Bonyhádi-Cipő Kft

Interaktív manufaktúra-látogatás

14:30 - EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft.

Interaktív manufaktúra-látogatás

Vendégeink

dr. Balázsi Katalin

vezető @ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Vékonyréteg Fizika Laboratórium, elnök @Nők a Tudományban Egyesület

Balázsi Katalin egy rendkívül sokoldalú hölgy, aki nemcsak a hölgyekért, de tudományért is rendkívül sokat tesz. Anyagfizikusként számos kutatással a háta mögött egy saját fejlesztéssel járja be a világot, erről is hallhattunk 2024. február 10-én. De amit Katiról még érdemes tudni, hogy L'Oréal-Unesco ösztöndíjas, ACERS-, Nature Innovating Science Award-díjas, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke, kétgyermekes családanya, világszinten ismert- és elismert kutató.

Csötönyi Nóra

matematikus, magán matematikatanár

Csötönyi Nóra vagyok, matematika tanár. Matematikusként, majd matematika tanárként végeztem a szegedi egyetemen. 17 tanári évem alatt tanítottam gimnáziumban matematikát, voltam waldorfos napközis tanító, technikumi és szakközépiskolai matematika tanár, Waldorf iskola elsős osztálytanítója, kollégiumi nevelő, egy fél évre főiskolai oktató is. Jelenleg magántanárként dolgozom, és óraadó vagyok. A felsorolás is mutatja, hogy mennyire érdekel az oktatás minden szegmense; hogy a matematikát mikor, hogyan tudom közelebb vinni a kisebbekhez, és a nagyobbakhoz is. 😊 Ebben a segítségemre van sok-sok játék, fejtörők, logikai feladványok. Mindenben keresem a matematikát, az összefüggéseket, nagyon szeretem, ha kérdezhetek, és ha engem kérdeznek.

Csötönyi Nóra
Dr. Sarkadi Noémi

Dr. Sarkadi Noémi

légkörfizikus, adjunktus @PTE TTK Földtani és Meteorológiai Tanszék

A légkörfizikus élete amúgy is kiszámíthatatlan és nagyon-nagyon intenzív, ez Noémi esetében különösen igaz. Pályaválasztása sok-sok kitérővel kezdődött - ilyen az, amikor nagyon széles látókörű hölgyről van szó. Végül egy nagyon izgalmas és kihívásokkal teli pálya mellett döntött, éppoly utolsó pillanatokban, mint ahogy az időjárás is változni szokott. Majd a repülés támogató meteorológus poszt izgalmai helyett a tudományos pálya keltette fel érdeklődését. A fővárosból ekkor Pécsre helyezte bázisát, ahol családot is alapított - tündéri ikerlányok édesanyja és a doktori fokozat birtokában számos nemzetközi kutatásban vesz részt, illetve ösztöndíjasként bővíti ismereteit a világ különböző egyetemein.

Mucsi Éva

vezető és tulajdonos @Zöldporonty Tanoda

Édesanya, feleség, pedagógus, dísznövénykertész és természetszerető ember vagyok, aki közel 3 éve a saját útját járja.
27 évig tanítóként dolgoztam a Pécsi Tudományegyetem 2.sz. Gyakorló Iskolájában, ezen időszak alatt letettem a tehetségfejlesztő szakvizsgát és tanítványaimmal számos országos szintű eredményt értem el matematika és környezetismeret tantárgyakból, azonban azt éreztem, hogy új kihívások kellenek!
Megálmodtam egy tanodát, ahol óvodás és kisiskolás gyerekekkel foglalkozom.
A sokrétű elfoglaltság mellett azonban a főszerep természetesen a családomé; a férjemmel két egyetemista gyermekünk van. Mindketten természettudományos pályát választottak, fiam mérnök-informatikus lesz. A lányom kémiával foglalkozik, kutató szeretne lenni.
Érzem, tudom, hogy pozitív visszajelzéssel, egyéni képességekhez igazított módszerekkel, támogató környezettel és szeretettel mindenkit inspirálni lehet, arra, hogy a saját álmait megvalósítsa.

Mucsi Éva
Dr. Murányi Kata

Dr. Murányi Kata

egyetemi adjunktus @PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék, vezető @ Mother Nature anyakör

Érettségi után hagytam el Pécset, hogy 12 év hazai és külföldi útkeresést követően visszatérjek a városba és itt teljesedjek ki, mint egyetemi oktató és édesanya. A tanítás mellett számos publikációm jelent meg angol, portugál és magyar nyelveken, amelyekben a kultúraköziség, az identitás és a történelmi-politikai-társadalmi tényezők összefüggéseit vizsgálom. Hiszek a női megtartó körök erejében, és hogy mi nők természetes vezetőnek születtünk. Portugália a második otthonom.

Baloghné Dr. Pálffy Margit

vezető @Aromavital Stúdió

Baloghné Pálffy Margit vagyok, 3 gyermekes édesanya, feleség, masszőr, Bars kezelő, aromaterápiás wellness tanácsadó. Bár a Pécsi Tudományegyetemen doktori fokozatot szereztem 2014-ben történészként, az élet rövid időn belül elterelt erről a pályáról. Megszülettek a testvérek is (2016, 2019) és eldőlt, hogy az egyetemi kutatói-oktatói munka nem lesz már az én utam, amit cseppet sem bánok, mert megtaláltam a helyem.
Kislányom megszületése után találtam meg azt a küldetést, ami az anyasággal könnyedén összeegyeztethető, vagyis 2019-ben kristályosodott ki bennem, hogy mivel is szeretnék igazán foglalkozni. Segítő szakmában dolgozom, olyan területen tevékenykedem, ami mindenkit érint, ez pedig nem más, mint az egészségmegőrzés és -helyreállítás.

Mucsi Éva

Program

9:00 - Megnyitó

9:00 - Köszöntő

NNP csapata

9:10 - Köszöntő - Trócsányi András

PTE TTK dékánhelyettes, a #nőknehezítettpályán projekt szakmai vezetője

9:20 - ELŐADÁSOK

9:20 - Balázsi Katalin - Női STEM pályákat elősegítő programok Magyarországon

NaTE elnök

10:05 - Ősz Katalin - Kémikusként Debrecenből Iowa-n át Pécsig

egyetemi docens, PTE TTK Kémia Intézet

10:50 - Lipták Katalin - Kettős teher? A nők munkaerőpiaci pozíciói Magyarországon

Miskolci Egyetem, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet

11:35 - EBÉDSZÜNET

12:00 - ELŐADÁSOK

12:00 - Fábry Éva - Nők a STEM kutatásban és a munka világában - legfrissebb tendenciák, a COVID-19 hatása és jövőbeni perspektívák

ECWT (European Centre for Women and Technology) igazgató

12:45 - Novák Tamás - Nők a tudományban: adatok, trendek és stratégiák

NKFIH Tudományos és technológiai szakdiplomata, New York

13:30 - Mócsy Ágnes - Ki fizikázik, ki nem, és miért?

professzor, Pratt Isntitute, Brooklyn, New York

14:15 - Ari Csilla - A tengerbiológiától az űrkutatásig

NASA neurobiológus, adjunktus, Dél-Floridai Egyetem

15:00 - ÖSSZEGZÉS

15:20 - ZÁRSZÓ

Program

10:00 - MEGNYITÓ

10:00 - Megnyitó - Filóné Ferencz Ibolya

Bonyhád Város polgármestere

10:05 - Köszöntő - dr. Farkas István Gergő

igazgató @Völgységi Múzeum

10:10 - Köszöntő - Regényi Lilla, Jenák Ildikó, J. Stefán Klára

Nők a Tudományban - Nők nehezitett pályán csapata

10:15 - ELŐADÁSOK

10:15 - dr. Balázsi Katalin - Mentorprogramok a női hallgatók, oktatók és kutatók számának növelése érdekében a STEM területeken

ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Vékonyréteg Fizika Laboratórium vezetője, Nők a Tudományban Egyesület elnöke

10:45 - Bischofné Komlósi Viktória Zsuzsanna - Nőorvoslás és orvosnők az újkori Magyarországon

oktató-kutató @ TMSZC Perczel Mór Technikum és Kollégium

11:15 - dr. Kurusz Kornélia - A közösség szerepe a tudományban - út a Mosquito Alert-ig

adjunktus @ PTE TTK Biológia Intézet

11:30 - Héra-Tóth Andrea - Életre szóló döntés? Mi leszel, ha "nagy" leszel?

PTE Karrieriroda vezető

12:00 - EBÉDSZÜNET

13:00 - ELŐADÁSOK

13:00 - Jenák Ildikó - Hölgyek a tudományos pálya szélén?

tanársegéd @ PTE TTK Matinfó

13:30 - dr. Maros Kitti - "A legnagyobb télben jöttem rá, hogy legyőzhetetlen bennem a nyár"

adjunktus, PTE KVPK Kultúraelméleti és Alkalmazott Kommunikációtudományi Tanszék, mentálhigiénés szakember, CBT-konzultáns

14:00 - Molnár Janka Sára - A tudománykommunikáció platformjai - TikTokban rejlő lehetőségek

fizikus, Smartfluencer, Kutató Diákok Mozgalma tagozatvezető-helyettes

14:30 - ZÁRSZÓ

Program

10:00 - MEGNYITÓ

Némethné Dr. Somogyi Ildikó

adjunktus @ PTE TTK, a program szakmai koordinátora és megvalósitója

Prof. Dr. Fedeles Tamás

rektorhelyettes @ PTE, a centenárium eseménysorozat koordinátora

Dr. Habil. Trócsányi András

dékánhelyettes @ PTE TTK, a program szakmai koordinátora

10:20 - PLENÁRIS ELŐADÁSOK

10:20 - Dr. Jedlovszky-Hajdú Angéla

docens @ Semmelweis Egyetem, elnökségi tag @ NaTE

10:50 - Dr. Novák Tamás

TÉT szakdiplomata @ Magyarország Főkonzulátusa, New York

11:20 - Prof. Dr. Pető Andrea

egyetemi tanár @ CEU, Department of Gender Studies

12:00 - EBÉDSZÜNET

13:00 - Women in STE(A)M (kerekasztal-beszélgetés)

Dr. Mészáros Flóra

docens, művészettörténész, Budapesti Metropolitan Egyetem

Dániel Tünde

felnitervező, Audi

Dr. Mócsy Ágnes

oktató @ Michigan State University, fizikus @ Pratt Institute, oktató @ Yale University

14:00 - Women and Mentoring (kerekasztal-beszélgetés)

Dr. Solymosi Katalin

adjunktus @ ELTE, MTA FKA társelnök, elnökségi tag @ Young Academy of Europe

Dr. M. Császár Zsuzsanna

docens @ PTE TTK Földrajz és FÖldtudományi Intézet

Csokor Réka

igazgató @ Széchenyi Ferenc Gimnázium Barcs

Dr. Márka Zsuzsanna

kutató, fizikus @ Columbia Egyetem

15:00 - Women in IT (kerekasztal-beszélgetés)

Majoros Brigitta

data acquisition és elemző @ HERE Technologies

Brachmann Ferenc

alapító, ügyvezető @ I2K, IT HUB Pécs

16:00 - Women and Start-ups (kerekasztal-beszélgetés)

Dr. Nagy-Szakál Dorottya

elnök @ New Yorki Magyar Tudományos Társaság, főorvos @ BIOTIA, kutató adjunktus @ SUNY Downstate College of Medicine

Dr. Gedeon Zsuzsanna

alapító @ GIVZ, elnök @ Hungarian Idea Exchange, jogász

17:00 - ZÁRÓRENDEZVÉNY

Program

10:00 - MEGNYITÓ

10:00 - Megnyitó - Filóné Ferencz Ibolya

Bonyhád Város polgármestere

10:05 - Köszöntő - dr. Farkas István Gergő

igazgató @Völgységi Múzeum

10:10 - Köszöntő - Jenák Ildikó, J. Stefán Klára, Regényi Lilla

Nők a Tudományban - Nők nehezitett pályán csapata

10:15 - ELŐADÁSOK

10:15 - dr. Balázsi Katalin - Nőként a tudományos pályán

fizikus, elnök @Nők a Tudományban Egyesület

10:50 - Prof. dr. Borsos Ágnes - Bonyhádtól Pécsig, Shanghaitól Denverig - az építészet és felsőoktatás perspektívából

tanszékvezető egyetemi tanár @PTE MIK

11:30 - dr. Maros Kitti - "A legnagyobb télben jöttem rá, hogy legyőzhetetlen bennem a nyár" (Interaktív beszélgetés)

egyetemi adjunktus, mentálhigiénés szakember, CBT-konzultáns @PTE KPVK

12:05 - Héra-Tóth Andrea - A sikeres karriertervezés DISCrét útjelzői (Interaktív beszélgetés a tudatos pályaválasztásról, karriertervezésről)

business coach, Karrieriroda vezető @PTE

12:45 - EBÉDSZÜNET

14:00 - ELŐADÁSOK

14:00 - dr. Máté Andrea - Út a „Bikavér legendájáig” - oktatás, kutatás, szemléletformálás

tanszékvezető, egyetemi adjunktus @PTE KPVK

14:35 - Papp Eszter - AFM építéstől, biofizikán át a tudománykommunikációig

PhD-hallgató, kutató @ELTE TTK

15:10 - Masinka Kitti - Kutatástól a tanításig - avagy mit csinál a geográfus a tanári asztal mögött?

oktató-kutató @Kossuth Lajos Általános Iskola Nagyvenyim, PTE TTK

15:45 - Papp Tamara - ChemHacker és Tami ragyogása - tudománynépszerűsítés “modernül” (Interaktív beszélgetés)

tudományos segédmunkatárs @PTE TTK, Project and Product Quality Engineer @Harman Hungary

16:20 - ZÁRSZÓ

Vendégeink

dr. Balázsi Katalin

fizikus, elnök @Nők a Tudományban Egyesület

Balázsi Katalin egy rendkívül sokoldalú hölgy, aki nemcsak a hölgyekért, de tudományért is rendkívül sokat tesz. Anyagfizikusként számos kutatással a háta mögött egy saját fejlesztéssel járja be a világot, erről is hallhattunk 2024. február 10-én. De amit Katiról még érdemes tudni, hogy L'Oréal-Unesco ösztöndíjas, ACERS-, Nature Innovating Science Award-díjas, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke, kétgyermekes családanya, világszinten ismert- és elismert kutató.

Nők a tudományos pályán című előadása megtekinthető 10:15-kor. →

Prof. dr. Borsos Ágnes

tanszékvezető egyetemi tanár @PTE MIK

Borsos Ágnes építész, belsőépítész, építőművész, az Au.room ügyvezetője. Bonyhádon született és nevelkedett, olyan kiváló rajztanár, mint Kovács Ferenc festőművész kezei között. Megszámlálhatatlan hazai tervpályázat győztese, nemzetközi szinten elismert szakember, a PTE Műszaki és Informatikai Kar Belsőépítészeti, Alkalmazott és Kreatív Design Tanszék vezetője, Junior Príma díjas Építőművészet kategóriában.

Bonyhádtól Pécsig, Shanghaitól Denverig - az építészet és felsőoktatás perspektívából című előadása megtekinthető 10:50-kor. →

dr. Maros Kitti

egyetemi adjunktus, mentálhigiénés szakember, CBT-konzultáns @PTE KPVK

"Maros Kitti vagyok, három gyermek édesanyja, egy férj felesége, szüleim egyetlen gyermeke, barátaim hű barátja, hallgatóim tanára, klienseim segítője, önsegítő csoportjaim vezetője …és két kutyus gazdija. Sok szerep az életemből, amelyekben közös a segítő minőség, ez az, ami igazán kifejezi azt, aki vagyok. Hogyan éljünk boldog életet? Hogyan éljünk olyan életet, amire érdemes lesz majd emlékezni? - ezekre a kérdésekre keresem a választ."

"A legnagyobb télben jöttem rá, hogy legyőzhetetlen bennem a nyár" című interaktív beszélgetés megtekinthető 11:30-kor. →

Héra-Tóth Andrea

business coach, Karrieriroda vezető @PTE

Héra-Tóth Andrea matek-testnevelés szakos tanár úgy eredendően, aki Dombóvárról indult a természettudományos pályán. Majd rájött, hogy az egyetemi és oktatási tapasztalat remek lehetőség, hogy más oldalról közelíthessen a tanítás felé. Ekkor kezdte a pályaválasztás oldalán kamatoztatni nagyszerű tehetségét. Folyamatosan fejlesztette tudását és rövid időn belül a karriertervezés és coaching egyik meghatározó alakja lett.

Viselkedésmódunk a DISC(G) 4 betűjével, illetve a betűkhöz kapcsolt 4 színnel jól leírható. Mindannyian a piros, sárga, zöld és kék színek egyedi kombinációját hordozzuk. De mi köze van ennek a karriertervezéshez, pályaválasztáshoz? Erről is szól ez a beszélgetés, amelynek során válaszokat kaphatunk arra, hogy a saját egyedi színkombinációnk megismerése hogyan segíthet bennünket abban, hogy teljesüljön Konfuciusz tanácsa: „Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod”.

A sikeres karriertervezés DISCrét útjelzői című interaktív beszélgetés megtekinthető 12:05-kor. →

dr. Máté Andrea

tanszékvezető, egyetemi adjunktus @PTE KPVK

Máté Andrea szekszárdi bikavérhez kapcsolódó cikkét már a középiskolások is ismerik, hiszen az írásbeli érettségin is olvashatták. Andrea szenvedélyes kutatója a Szekszárd és környéke borvidékének és az akadálymentes turizmusnak egyaránt. Tanszéket vezet Szekszárdon, de a PTE Közgazdaságtudományi Karának is oktatója.

Út a „Bikavér legendájáig” - oktatás, kutatás, szemléletformálás című előadása megtekinthető 14:00-kor. →

Papp Eszter

PhD-hallgató, kutató @ELTE TTK

Papp Eszter fizikus a maga tudományterületének influencere, rengeteg pályaorientációs program főszereplője. Kísérleteiben rendkívül érdekes és érthető formában a mindennapok jelenségeivel, a minket körülvevő világ "tartozékaival" foglalkozik. Megismerhetjük motivációját, elszántságának hátterét, kutatói pályájának fontos pillanatait.

AFM építéstől, biofizikán át a tudománykommunikációig című előadása megtekinthető 14:35-kor. →

Masinka Kitti

oktató-kutató @Kossuth Lajos Általános Iskola Nagyvenyim, PTE TTK

Mit csinál a geográfus egy általános iskolában? Hogyan jut el a településföldrajzos kutatásoktól a kémia szertárig? Masinka Kitti vagyok. Geográfus, pedagógus, kvízmester és feleség. Pályámat a Pécsi Tudományegyetem geográfus szakán kezdtem, ahol az oklevelek megszerzése után a társadalomföldrajzi kutatások felé fordultam, melyből aztán egy éles váltással a pedagógus diploma abszolválását követően egyszerűen csak Kitti néni lettem.

Kutatástól a tanításig - avagy mit csinál a geográfus a tanári asztal mögött? című előadása megtekinthető 15:10-kor. →

Papp Tamara

tudományos segédmunkatárs @PTE TTK, Project and Product Quality Engineer @Harman Hungary

Papp Tamara maga a jelenség: kedves, okos, jó megjelenésű, mindig mosolyog, lenyűgöző előadásokat tart. Fantasztikus képessége van a tudomány köznyelven történő bemutatására, a tudománynépszerűsités valódi sztárja, a PTE TTK arca volt. Nevéhez fűződik a "Tami ragyogása" látványos kísérlet és egyik alapítója a ChemHacker csapatának. Kémia iránti rajongása töretlen, folyamatos fejlődés iránti elkötelezettsége révén most más pályán is mozog - műszaki területtel bővíti profilját.

ChemHacker és Tami ragyogása - tudománynépszerűsítés “modernül” című interaktív beszélgetés megtekinthető 15:45-kor. →

A konferenciáról

2021-ben a járvány miatt a Women in Science konferencia online jelentkezik a Nők a Tudományban - Nők nehezített pályán csapata szervezésében a Nők és Lányok a Tudományban Világnapon, február 11-én.

A nemzetközi konferencián MS Teams platformon keresztül lehet részt venni.

PROGRAM

FACEBOOK ESEMÉNY

UNIVTV BEHARANGOZÓJA

Kontakt & Sajtó

SzervezőkJerkovicsné Stefán Klára (főszervező)
Némethné dr. Somogyi Ildikó (főszervező)
Regényi Lilla (szervező, moderátor)
Jenák Ildikó (szervező, kreatív)
Email[email protected]

A konferenciáról

2022-ben is WOMEN in SCIENCE nemzetközi online konferenciával vár a Nők a Tudományban - Nők nehezített pályán csapata a Nők és Lányok a Tudományban Világnapon, február 11-én.

A nemzetközi konferencián MS Teams platformon keresztül lehet részt venni.

PROGRAM

FACEBOOK ESEMÉNY

KONFERENCIA A YOUTUBE-ON

UNIVPÉCS BESZÁMOLÓJA

Kontakt & Sajtó

SzervezőkJerkovicsné Stefán Klára (főszervező)
Némethné dr. Somogyi Ildikó (főszervező)
Regényi Lilla (szervező, moderátor)
Jenák Ildikó (szervező, kreatív)
Email[email protected]

A konferenciáról

A Nők és Lányok a Tudományban Világnap alkalmából 2023. február 11-én a Völgységi Múzeum szakmai napot szervez.

Az UNESCO által 2015 óta számon tartott nap célja a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítése a hölgyek körében. Ebben neves, pályájukon is sikeres, elismert hölgyek vannak segítségünkre, akik elmesélik pályaválasztásuk okát, motivációjukat, a támogató közeget, amelyből indultak és amelyben élnek.

Kik voltak a mentorok és a példaképek? Hogyan kerekednek felül egy-egy nehézségen és a családtervezés, gyermekvállalás okozott vagy okoz-e kihívást?

Rendezvényünk egy több évre visszatekintő programsorozat része, amelyben a Nők a Tudományban Egyesület és a Pécsi Tudományegyetem is aktív közreműködőként, támogatóként van jelen.

Rendezvényünkre várunk minden kedves Érdeklődőt, akik érdekes területeken tevékenykedő hölgyekkel szeretnének találkozni, színes előadások és beszélgetések során szeretnének betekintést nyerni egy-egy oktató-kutató életébe és motivációt szeretnének kapni.

A rendezvényen való részvétel díjmentes!

FACEBOOK ESEMÉNY

PROGRAM

Kontakt & Sajtó

[email protected]
[email protected]
Völgységi Múzeum
H-7150 Bonyhád, Szabadság tér 2.

A konferenciáról

2024-ben ötödik alkalommal rendezzük meg a - már hagyományos évi rendezvényünknek számító - Women in Science konferenciánkat. Ezúttal a bonyhádi Perczel kúria ad otthont a találkozónak, melyet az érdeklődők személyes részvétellel látogathatnak.

A konferenciát a "Nők Nehezített Pályán" programsorozat indítói, a PTE TTK NNP csapata; valamint a tavaly csatlakozott bonyhádi Völgységi Múzeum szervezi.

PROGRAM

VENDÉGEINK

Tolnatáj Televízió összefoglaló riportja

Kontakt & Sajtó

SzervezőkJerkovicsné Stefán Klára (főszervező)
Regényi Lilla (szervező, moderátor)
Jenák Ildikó (szervező, kreatív)
Email[email protected]
[email protected]
Levelezési címVölgységi Múzeum
H-7150 Bonyhád, Szabadság tér 2.